Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
- Details
- Created: Tuesday, 20 December 2016 08:30
Köszönjük szépen minden régi és új ügyfelünknek, illetve érdeklődőinknek azt a bizalmat amit 2016-ban is kaptunk Önöktől. Izgalmas évtől búcsúzunk, hiszen több kiállításon is találkozhattunk, illetve folyamatosan frissül és bővül az








Az idei évből már nincs sok hátra, ezért mi is elmegyünk kicsit pihenni, így tehát a két ünnep között nyitva tartásunk az alábbiak szerint módosul:
Még nincs gyári adatokra épülő adatbázisa? Régóta gondolkozik már Autodata online szoftveren? Szeretné a 2017-et legális adatbázissal kezdeni? Kezdje az új évet velünk, a Maróti Kft-vel és az új legális
2016 lassan a végéhez közeledik, az Advent már javában folyik és a Télapó is hamarosan megérkezik. Ezúttal nem csak a gyerekeknek kedvez a Mikulás, hanem az autószerelőknek is, hiszen ha eddig még nem sikerült
Túl sok már a műhelyi adminisztráció? Nem tudja, hogy hol tárolja az ügyfelek adatait és ügyféltörténetüket? Nem sikerült még választani a pénztárgép és a számlázó között? Akkor próbáljon ki bennünket, hiszen kifejlesztettünk
Sokan érdeklődnek a Fogasszíjak című könyvsorozatunkkal kapcsolatosan. Ezek a könyveink nagyon népszerűek voltak és mára már sajnos hiánycikknek bizonyul. Könyvkereskedésünkben már csak a 
